Pár éve, hogy örültem volna egy “kényszerpihenőnek”…Otthon, egyedül a csöndben…
Most??? Tudjátok mit? Sajnáltam magam…és miért? Mert két kicsi gyerekkel beszorulni itthonra egyedül, embert és idegrendszert próbáló feladat. Biztos vagyok benne, hogy nem voltam egyedül az érzéssel, ugye? … Arra gondoltam, hogy mennyivel könnyebb most annak, akinek nem ugrál a fején 12 órában két törpe huligán…
4 nap bezártság után végre el tudtam menni vásárolni egyedül…alig vártam, hogy beszálljak az autóba és csönd legyen… De amikor beléptem a boltba, rögtön elszállt minden jó érzésem, ami még a kocsiban átjárt: emberek maszkban…kifosztott polcok…távolságtartás…félelem…mogorva arcok…ilyen kint a világ, és hirtelen én is ilyen lettem…
Hazaérek…Barni még persze alvás helyett partyzik…de sok nap után először, ez most egyáltalán nem zavar… Bemegyek hozzá, hallgatom, ahogy magyaráz mit sem sejtvén arról, ami most történik a világban… Csak csibész módjára ismét vetkőzik, mert minek a zokni, meg a pizsi gatya éjszakára és mikor máskor kezdené el énekelni anya kedvenc dalát, ha nem 10 órakor… Általában ilyenkor már a plafonon vagyok…(persze jogosan 🙂 ) de most csak mosolygok. Mert tudjátok mit látok? ÉLETET, FELHŐTLEN BOLDOGSÁGOT ÉS REMÉNYT… Hirtelen elfelejtem a maszkos embereket; a szomorúságot, amit a boltban éreztem. Örülök, hogy nem egy üres szobába jöttem haza a csöndbe… Azt érzem, de jó nekem, hogy holnap is el fogják feledtetni velem a valóságot, és együtt fogunk nevetni, táncolni és megtartják nekem a felhőtlen boldogságot bent a szobában.
Tudom, hogy a holnap is kemény lesz velük…nincsenek illúzióim…lehet megint sírni is fogok, hogy ezt nem fogom bírni hónapokig. De nincs más választásunk, és muszáj megtalálni a szép pillanatokat. Kell, hogy lássuk a szőnyegben ragadt gyurma és a falon tündöklő filctoll szépségét 🙂
‘Anuci….énekeld a Csinköl Csinköl jitő sztát’ ….majd lehajtotta a fejét az ölembe…én énekeltem, miközben simogattam őt és végre elaludt… Csak néztem őket a félhomályban és melegséget éreztem, boldogságot 🙂
Nem lesz könnyű, de muszáj megcsinálni! Velük, együtt, értük! Maradjunk otthon 😉