Cápák között

Óriási pofont kapott a vállalkozása, mégis felállt belőle – a hAngol sztorija a Covidon át a Cápákig

Az első gyermeke születése idején kezdett bele álmai megvalósításába Szolga-Tóth Melinda angol nyelvtanár, aki a zenés és élményalapú szolgáltatásával új alapokra helyezte a nyelvtanulást. A hAngol a bölcsődés-óvodás gyerekeket ismerteti meg az angol nyelvvel, a módszer pedig elképesztően gyorsan vált népszerűvé a kicsik és a szüleik körében is. Melinda a vállalkozását átvezette a Covid-járványon, kiállt a Cápák elé és bár befektetést nem kapott, de elnyerte a Telekom Digitálisan Tettrekész-díját.

Mi az eredeti foglalkozásod?

Az ELTE-n végeztem angol nyelv- és irodalom szakon, illetve megszereztem a nyelvtanári végzettséget is.

Ebből egyenesen következett, hogy angol nyelvtanárként vállalkozó leszel, vagy dolgoztál „hagyományos” keretek között is?

Nem kezdtem azonnal saját biznisszel, az egyetem után én is dolgoztam nyelviskoláknak, majd pedig egy speciális módszertannal dolgozó nyelviskola vezető tanára lettem. Utóbbi esetében viszont már foglalkoztam operatív ügyekkel is, így jobban ráláttam az üzleti területekre.

Ezek a  tapasztalatok sodortak a vállalkozói lét felé?

A vállalkozás ötlete és maga az indulás is az első gyerekem születése idején merült fel, mert az volt a korábbi tervem, hogy amikor anyuka leszek, lehet létrehozok valami bizniszt is. Ebben inspirált a vállalkozó édesanyám is. Viszont a fiam születése előtt még dolgoztam kommunikációs területen egy nagy multinál is, ami szintén egy izgalmas időszak volt, mert a nemzetközi kommunikáció mindig is érdekelt. E vállalattól jöttem el GYES-re, a lehetőség pedig akkor talált meg, amikor a fiam bölcsibe ment, ahonnan éppen akkor távozott az angolos kolléga. Mivel én az angol mellett a zenével is foglalkoztam már gyerekkoromtól kezdve – és a szakdolgozatom is a zene használata és a nyelvtanulás témakörére épült – arra gondoltam, hogy itt a lehetőség egy régi álmom megvalósítására.

Tovább a cikkre >

Linkek