Rólam röviden

Szolga-Tóth Melinda vagyok, 2 csibész kisfiú és a hAngol foglalkozások “Anyukája”.

Angoltanárként és hobbi énekesként dolgoztam ki egy programot, aminek a segítségével szeretném megkedveltetni az angol nyelvet a legkisebbekkel. Ezeken a zenés játékos foglalkozásokon és koncerteken, a gyerekekkel énekelünk, bábozunk, táncolunk, labdázunk és jól érezzük magunkat. 

3 éves voltam, amikor először énekeltem sok ember előtt egy anyáknapján…nem értettem miért sírnak…azt hittem tetszeni fog nekik…így azon a ponton a legjobb ötletletnek az tűnt, ha én is sírok. Aztán teltek múltak az évek és rájöttem, hogy a legjobb dolog, ami történhet velem éneklés közben az az, ha sírnak, akik hallgatják.  Mert átmegy valami…érzelmek, gondolatok, fájdalmak, vagy boldogság…mindegy melyik, a lényeg, hogy mozgat. Nem profizmussal, nem tétre vagy elvárásoknak megfelelve, hanem csak úgy szeretettel hobbiból. Mert élvezem, szeretem, adhatok és így a végén még én kapom a legtöbbet. 

A jazz fősuli helyett a bölcsészkart választottam végül. De sok sok évnyi tanítás után, abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy mégis napi szinten énekelhetek a szakmámnak és a hobbimnak is tisztelegve, megfűszerezve a két pici fiam állandó társaságával az óráimon és koncertjeimen. 

Rólam hosszabban

Vasárnap délután Anyák napja van…

a padokban ott ül az Anyukám is…Apa zongorán kísér…Énekelek…mint már nagyon sokszor. De vajon miért sír most mindenki? Azt hittem tetszeni fog Nekik…hmmm….akkor a legjobb lesz, ha én is sírok….hisz még csak 3 éves vagyok.

Szerda délután 5 óra...

Várjuk a kezdést a többi ovis barátnőmmel…Remélem, újra elénekeljük azt a vicces éneket. A szöveget annyira nem értem…..de akkor is úgy tetszik. Valami heden soldörzni zentóósz…Annyira mókás…Otthon is sokat éneklem.

Várunk a reptéren.

Mindjárt itt lesznek Vancouverből!! Nagyon izgulok. Remélem, eszembe fognak jutni, amiket direkt begyakoroltam.( Welcome! It is so nice to finally meet you.) Végülis csak beszélnek kicsit magyarul is… És ha hibázom?…nem probléma…úgyis családban marad…ez nem a sulis angol.

Kb. 2.000 ember van itt az ifi konferencián...

Durva!!!…Izgalom a köbön. Még sosem énekeltem ennyi ember előtt….Nem baj, szerintem nem lesz gond…lehet, hogy nem lesz tökéletes, de a cél, hogy átadjam azt, amit érzek éneklés közben. És hogy milyen érzés 15 évesen színpadon állni? Leírhatatlan!

Már nálam a bőrönd...

Lassan végre találkozom Velük. Nálam a meghívó levél és a kép a családról. Biztos felismerem őket…. Nagyon izgulok…Nem lesz gond! Igaz semmit sem beszélnek magyarul, és még ez a manchesteri akcentus is, de végre élesben is kipróbálhatom, hogy mi ragadt rám az elmúlt 17 évben….És a legjobb, hogy még egy kis pénzt is kereshetek nyáron 🙂

Gyorsan elviszem beköttetni.

Hihetetlen, hogy kész. Utoljára beleolvasok, hogy a cím és minden a helyén van e. “A zene szerepe az angol mint idegen nyelv tanításában” Pár hónap és kezemben a diploma is. Kezdődhet a nagybetűs élet!

Előttem a barátaim, rokonaim…

Újra eljött a kis saját koncertem ideje..enyém az egész este. Kint esik a hó, mindjárt karácsony van. Nem izgulok…itt mindenki azért jött el, mert szeret. Nincs tétje…nem elvárásoknak felelek meg, nem versenyt akarok megnyerni. Csak azt csinálom, amit a legjobban szeretek: ÉNEKELEK! 🙂

A hátam mögött rengeteg letanított óra…

oktatásszervezés…sok sok túlóra a multi sorban. De most előttem a sok kis törpe. Köztük van a nagyfiam is. A pici pedig még a szívem alatt hallgatja a legelső hAngol órát. Izgulok, mintha még sosem tanítottam volna és most énekelnék először mások előtt. Ez most más…nagyon más…mert végre azt érzem, hogy megérkeztem 🙂

Az angol nyelvű szakdolgozatom a linkre kattintva letölthető, elolvasható.

A hAngol története

2008 nyara

  • Na akkor elvállalnád Sárit? Annyira szeretném, ha kicsit angoloznál vele is. – mondta Kriszta az egyik óra végén.
  • Hogy én? Biztos nem! – válaszoltam elég határozottan.
  • De miért? Ezer éve tanítasz…ő meg csak 5 éves, tuti nem jelentene gondot neked.
  • Sajnálom, de én kicsikkel nem foglalkozom. Velük teljesen máshogy kell foglalkozni, és ebben nincs rutinom. Játszani kell velük, énekelni, bábozni. Úgy, mint ahogy a magyart is tanulják. Én inkább maradok a felnőtteknél… Velük lehet nyelvtanozni is. 🙂 De ha lesz majd nekem is gyerekem, akkor lehet újragondolom az egészet, és ígérem szólok.

2018 nyara

Kedves Kriszta!

Bár Sári már 15 éves és lehet, hogy már rég le is nyelvvizsgázott, de hű leszek ígéretemhez és szólok Neked, hogy belevágtam! 🙂 Igen, már foglalkozom a kicsikkel is. És pont úgy, ahogy 10 éve mondtam. Nem nyelvtanozva, nem szótárazva, hanem játszva. Nem “szigorú” tanítás folyik, hanem éneklés, bábozás, ugrálás, mozgás és a legfontosabb: MÓKA ÉS KACAGÁS! Az egyetlen kis csavar az egészben, hogy mindezt angolul, angol dalokkal csináljuk. És tudod mit? Nagyon élvezik! És a legjobb, hogy én talán még jobban, mint ők 🙂

2015 tavasza óta, már én is mindent ‘anyu szemüvegen’ keresztül látok. És rengeteget játszom és énekelek angolul a fiaimmal. És képzeld el, hogy tényleg működik! A cél nem az, hogy a gyermek már most perfekt legyen, hanem az, hogy megszeresse a nyelvet, hogy ne ijedjen meg 10 év múlva, ha angol szavakat hall. Legyen ismerős neki, hogy ezt már hallotta, és nem törik ki a nyelve, ha meg kell szólalni. Egyszerűen nem történik más, csak az angolra hAngolódunk 🙂

Remélem, ti is jól vagytok és ha van kedvetek, gyertek majd el egy koncertemre családostul 🙂

Üdv,
Melinda